2013. december 31., kedd

Un final feliz

Így a 2013-as év utolsó napján, a számvetések idején íme a bejegyzés, amivel már nagyon régóta adós vagyok....az utolsó hetek történései és a Post-EVS life:)

Így már félév távlatában már csak a főbb momentumok maradtak meg, de szerencsére az utolsó 2 hétre is maradtak életre szóló emlékek:)

A portugáliai utazás után még a maradék két hétben a vakok kísérésével foglalkoztam, és el is kelt a plusz segítség, mivel a lakótársaim Ani, Seren és Judith elmentek az EVS projektek felénél tartott értékelő tréningre Murciába, így egy hétig nem lett volna külföldi önkéntes, akik a service-eket tudták volna vállalni. Bár a szerveztem, az Asociación Ser Joven részéről egy szívesség volt, hogy ingyen maradhattam a lakásban még 1 hónappal tovább, de azt gondolom, hogy végül számukra is jól jött ki a dolog. Az utolsó hetekben, napokban a napi foglalatosságok mellett természetesen minden (kedvenc) helyet újra meglátogattam, és a Santander-ben megismert barátok számára pedig a szokásos búcsúvacsi helyett én egy búcsú uzsonnát szerveztem, amire csupa magyar finomságot készítettem: pogácsa, csörögefánk, kókuszgolyó és italnak pedig a spanyolok számára fura kategóriába menő forralt bort készítettünk Judith német forralt bor-készítési ismereteit is felhasználva. (Május lévén tényleg kicsit fura italnak számított, de finom volt és megittuk:) Bár én inkább főzni, és sütögetni annyira nem szeretek, de a sütik is tök jól sikerültek, a pogácsa receptjét többen elkérték, és mint kiderült a santanderiek közül többnek a nagymamája is készített még anno a csörögefánkhoz hasonló édességet (a spanyol változat nevét még nem sikerült kideríteni, de vicces volt, hogy mindenkiben gyerekkori emlékeket idézett a süti:)
Íme a dokumentáció:



És a résztvevő sütitesztelők:)



Az uzsonnázás után elmentünk focimeccset nézni, mivel több foci drukker is volt a baráti társaságban így Dortmund és Bayer München BL döntő szinte kötelező volt. Foci meccs után elmentünk bulizni is, hajnalig maradtunk:) Május 26-án vasárnapra maradt a kissé másnapos pakolás, ami időben bőven ki is jött volna, viszont Judith meglepett egy belépővel a helyi foci csapat, a Racing Santander és Granada délutáni mérkőzésére, így részt vehettem életem második foci meccsén:) A meccsre való bejutás izgalmasan alakult, mivel az El Diario Montañes újságban lévő kuponokkal próbáltuk kiváltani a belépőjegyeket, viszont a nagy érdeklődés miatt az ingyenes belépőjegyek elfogytak, de a spanyol ismerőseink addig cserélgettek és alkudoztak, amíg végül mindannyian bejutottunk és kisebb csoportokban ugyan, de egymás mellé tudtunk leülni. A meccs és a hangulat klassz volt, és bár a Racing nem első ligás csapat, de a helyi drukkerek szuper hangulatot csináltak:)


És végül a focimeccs utánra maradt a pakolás, és május 27-én hétfőn reggel pedig a hazaindulás.... Judith, Ani és Seren mind  úgy szervezték, hogy kijöttek a buszállomásra két service között, így sikerült sok Hasta pronto és könnyek között elbúcsúzni. Utána elbuszoztam Bilbao-ba, onnan pedig a Lufthansa járatával jöttem haza (életemben először utaztam nem fapados gépen - valóban van különbség :D), münchen-i átszállással és kevesebb mint 1 óra várakozással egész gyorsan hazaértem:)
És persze IMÁDTAM Santandert, szívesen maradtam volna még a nyárra (a gyerektáborban munkát vállalós terveim sajnos nem jöttek össze), de a hazautazás kapcsán nem voltam annyira depressziós, közel 9 hónap után már hiányzott Magyarország és vártam, hogy több időt tölthessek a barátaimmal és a családommal. 
Még a santanderi sztorihoz hozzátartozik, hogy a Hasta pronto-k valóra váltak, és mivel a Lufthansa repjegyet olcsóbb volt oda-vissza megvenni, mint csak egy irányba, így a jún. 8-i visszafele utat felhasználtam, és egy nagyon rövid hétvégére a többieket az utolsó pillanatban értesítve és meglepve még visszamentem 4 napra. Rövid látogatás és őrült ötlet volt, de megérte:) Így végül jún 11-én jöttem el végleg Santander-ből, de valahogy továbbra sem érzem azt, hogy végleg-végleg. Nyaralni, barátokat látogatni biztos, hogy visszamegyek még, és az az érdekes, hogy mindig is volt egy megnyugtató érzésem, hogy egyszer még hosszú távra is visszatérek... Remélem ez tényleg megvalósul, Santander és Cantabria valóban az a helyszín, ahol ha választhatnék, akkor biztosan tudom, hogy szívesen élnék.
Egyszer, majd, megint:)


És, hogy mi történt azóta?

Így a 2013-as évre visszagondolva szerintem az eddigi legszuperebb éveim egyike, Santander és az EVS egyértelműen megalapozta az első felét, de 2013 második része sem alakult rosszul:)
A nyaram, gyakorlatilag a hazatérésem másnapjától kezdve álláskereséssel telt (illetve pontosíthatjuk úgy is, hogy gyakorlatilag április óta), mivel már akkor elkezdtem nézelődni és állásokra jelentkezni... Érdekes volt most a toborzás-kiválasztást ezúttal álláskeresői szemszögből megfigyelni, a tapasztalataim nagyon vegyesek, sok állásinterjún és több sokadik körön is részt vettem, és mivel hosszabbra húzódott az álláskeresés, mint amire korábban számítottam, végül a szabadságolós uborkaszezon végére úgy alakult, hogy egyszerre 3 állásajánlat is bejött (2 multis, 1 kis cég) és végül sok mindent mérlegelve (angol-spanyol használhatóságának lehetősége, szimpátia, iroda elhelyezkedése, no és persze az anyagiak) egyértelműen az a pozi nyert, amiben most is dolgozom: egy alkoholos italokat gyártó- és forgalmazó multi cég HR részlegén a cég alkalmazottainak munkaügyi kérdések kapcsán való tájékoztatása és adminisztráció a feladatom angol és spanyol nyelven. Továbbá abban a szerencsében is részem volt, hogy a cég kiküldött két másik kollégával együtt Londonba betanulni, és bár a hosszú külföldi tartózkodás után nem annyira volt prioritás, hogy megint külföldre menjek, de a kint töltött 2,5 hónap is szuper volt, még egy várost és kultúrát lehetőségem volt megismerni, és egyértelműen kiderült, hogy bár London szuper hely, de nem az én városom.... (Sokkal inkább Santander:):)
A multis állásoknak megvannak az előnyei és bizony a hátrányai is, de úgy gondolom, hogy bejöttek a számítasaim, és bár az EVS önkénteskedésben való részvételt talán nem lehet annyira karrierista döntésnek venni, de végétére is azzal, hogy belevágtam, a rengeteg felejthetetlen élmény, utazás, tapasztalat, ismeretség szerzése mellett megtanultam spanyolul, és végül ez, hogy az angol mellett beszélek spanyolul is segített hozzá ahhoz, hogy megkapjam ezt a munkalehetőséget, és karrier szempontjából előre tudjak lépni. Bár sokat kell dolgozni, de a mostani munkáltatómtól is lehetőséget kaptam arra, hogy ugyan nem tökéletes spanyol nyelvtudással, egy elég összetett poziban, külföldi kiküldetéssel indítva bizonyítsak - és ha bár sok szempontból kihívásos volt a dolog, de ez is egy pozitív tapasztalat volt, és bízom benne, hogy sok évre egy jó helyet találtam magamnak:)

A munkakeresés kapcsán javasolnám a volt önkénteseknek, hogy tessék részletesen kifejteni az önéletrajzban, hogy mit csináltak az önkénteskedés alatt (legyen az akár teljesen irreleváns a tanulmányokhoz, megpályázott pozihoz képest), és az állásinterjún pedig ugyanezeket összeszedetten elmondani és kiemelni. Ahogy az Erasmus-ösztöndíjas tanulmányok is egy óriási plusznak számítanak, az EVS pedig bár kevésbé ismert, de szerintem  az önkénteskedést a szociális és valós értéke miatt még nagyobb pozitívumnak kellene értékelniük a toborzóknak. Volt önkéntesként az álláskeresés ugyanolyan kihívásos, mint bárki másnak, sőt biztos vagyok benne, hogy több álláslehetőségre azért nem hívtak be, mert az elmúlt közel egy évben nem  a szakmámban dolgoztam, és a karrieremet építettem, de utólag átgondolva nem is bánom, hiszen valószínűleg azok a cégek más értékrenddel rendelkeznek, mint én és az a sok fiatal, aki belevág az EVS-be. Tehát első tanács: az önkénteskedésre legyünk csak büszkék! ;) Bármilyen projektet és bármennyi ideig végez az ember, biztos, hogy jó dolgot csinál, másrészt, mint minden külföldi kalandhoz, bátorság és vállalkozószellem kell, nem is kevés.

A második tanács pedig: ha május-június magasságára esik a projekt vége, akkor szerintem érdemes tovább maradni, utazni, világot látni, nyaralni, kihasználni a maradék nyári hónapokat, ugyanis augusztus végétől, szeptembertől sokkal több állás lehetőség szokott lenni, és feltételezem, hogy az álláskeresés folyamata is gyorsabb, mert nem csúszik be a rengeteg körös interjú sorába XY szabadsága, továbbá, ha újra elkezdünk dolgozni, tanulni sokkal kötöttebb lesz az időbeosztás… 



És az EVS most, félév távlatában?

Persze, hiányoznak a stresszmentes hétköznapok, az ottani barátaim, a lakótársaim, de az igazság az, hogy mindenki szétszéledt és most kint lenni nem lenne ugyanaz. Ani és Seren július 1-jén, Judith szeptember elején hazament, 4 spanyol ismerősöm azóta megkezdte a saját EVS projektjét, a mentorom, Ernesto és Cristina Krakkó-ban, Maria Angliában (Marske-ban), az oviedo-i spanyol Erasmus-os barátnőm Bárbara pedig Thesszaloniki-ben önkénteskedik. Lucía, egy egyik spanyol barátnőm még februárban kiment Németországba, a maradék három korombeli ismerősöm pedig nem sokára tervez dobbantani Santander-ből. Háromból kettőnek éppenséggel van munkája, de nem olyan, amilyet szeretnének, és hát (Észak-)Spanyolországban jelenleg munkalehetőségek közül sajnos válogatni nem igen lehet … Szerencsére velük is, a volt lakótársaimmal is, és az önkénteskedés alatt megismert más ismerősökkel is tartjuk a kapcsolatot, és bár nem tudom meddig marad meg az intenzitás, de úgy gondolom, hogy igaz barátokat szereztem, remélem sokukat újra látom még. Kettejükkel már találkoztam is a nyáron, Seren-t pedig a héten fogom meglátogatni Isztambul-ban.JJ A külföldre való hazaköltözés után nekem mindig ez a legnehezebb, a kint megszeretett emberektől elválni… és persze vannak korlátok, anyagi, térbeli és időbeli korlátok, de mint minden az életben, ez is csak rajtunk múlik, hogy az újbóli találkozásért mennyit teszünk és mit kezdünk a korlátnak vélt dolgokkal, hisz minden csak szervezés, bátorság és a kissé őrült ötletekre való hajlam és azok kivitelezésének a kérdése… Remélem ezek továbbra is vissza-vissza köszönnek majd a következő években, és újra segítenek majd, hogy a  Santander, ¡hasta pronto!  újra valóra váljon. Vamos a ver;)

Az első fénykép, amit Santander-ről láttam a Google-keresőben:)



2013. július 21., vasárnap

Portugália májusban

Portugália már évek óta a meglátogatni kívánt országok képzeletembeli listájának elején állt, így a Spanyolországban eltöltött hónapok alatt mindenképpen elakartam ugrani a ,,szomszédba" is, januárban az Easyjet akciókat nézegetve kapva kaptam az alkalmon, hogy potom összegért repjegyet foglaljak május elejére, a projektem hivatalos befejezése utáni időszakra. Május 3-án repültem Bilbao-ból Lisszabonba, majd 13-án vissza, és a köztes 10 napon gyakorlatilag az összes nevezetesebb települést sikerült meglátogatnom, felsorolva: Lisszabon, Cascais és Estoril, Cabo de Roca, Sintra, Évora, Lagos, Coimbra, Porto.

Péntek délután érkeztem Lisszabonba, ahol először is a hostel-em környékén, a Belém kerületben néztem szét. Annak ellenére, hogy a Lisszabonnak ez a része eléggé távol esik a belvárostól (sajnos erre a hostel foglaláskor nem figyeltem, csak, hogy a város főnevezetességétől való néhány perc távolságot emlegették, csak ugye arra nem gondoltam, hogy ez nem a belvárosban lesz...), de elég sok látnivaló való van itt, úgyhogy lisszaboni városnézés esetén érdemes lehet egy laza napot, bő fél napot erre a szegletre szánni. És akkor a nevezetességek: Torre de Belém, amiről is a kerület is kapta a nevét, ez a korábban erődként szolgáló torony a Tejo-folyó melletti sétány vége felé található, naplementében van igazán varázslatos hangulata. Az említett sétány elején van egy másik látnivaló, a Padrao dos Descubrimientos, a Nagy Felfedezéseknek emléket állító magas, a felfedezők szobraival díszített épület. Ez az emlékmű szerintem kívülről igazán látványos, belül nem voltam, az ott jártamkor azt hiszem valamilyen fotókiállítást lehetett megtekinteni. Szintén még a Tejo-folyó partján maradva, a Torre de Belém-mel ellentétes irányban pedig látszik a város látképét uraló, Golden Gate-re emlékeztető híd, a Ponte 25 de Abril. Tényleg szuper látvány, a filmekben rengetegszer  látott san francisco-i híd élőben való megtekintését ki is húztam a listámról, teljes mértékben megelégszem a lisszabonival :D

Padrao dos Descubrimientos
Torre de Belém

Ponte 25 de Abril

A Belém másik nagy látványossága a Mosteiro dos Jerónimos, a Szent Jeromos-kolostor, kívülről is és belülről is látványos, megéri betérni. A kolostor környéke a korábban említett nevezetességekig teljesen újszerűen ki van építve, múzeumok, a városi kulturális központ, és egy nagy park található még a régi-modern városrészben, amiben a régiesebb stílusú épületek például a Pastel de Belém süteményt áruló, utcányi cukrászda (pastelarias) és kávézók tömkelege. A sütemény receptje titkos, állítólag a kolostorban élő apácák kezdték el készíteni évszázadokkal ezelőtt, és egy(es) cukrászdák a mai napig, az eredeti leírás alapján állítják elő az édességet. Egy nagyobb muffin nagyságú, belül tejszínes-krémes sütit kell elképzelni, ami tökéletes egy városnézős nap után egy kávéra beülős lazítás mellé.
A Belém környékén kb. ennyi a látnivaló, és bár busszal, villamossal kb. 20 perc alatt elérhető Lisszabon igazi belvárosa, és nekem hostel viszonylatban kifejezetten jó minőségű szállásom volt, viszont pont a tömegközlekedés miatt nem feltétlen ajánlanám az idevaló szállásfoglalást, hacsak nem a zajos éjszakai élettől való távolmaradás a cél.

Szent Jeromos kolostor

Péntek estére egy erasmus-os ismerősömmel beszéltünk meg találkozót, és mivel csak későn ért rá, a folyópart felfedezése miatt, és mivel vonzott a félúton lévő Április 25-e híd látványa, úgy gondoltam, hogy besétálok a belvárosba... Nem tartozott a legjobb ötleteim közé.... Összességében a Belém-től a Bairro Alto városrészig kb. 2-2,5 órát gyalogoltam, és látnivaló nincs nagyon útközben: a Belém és a híd között van egy sétány, ahol estefelé rengeteg futó volt, a híd lábánál van néhány étterem és szórakozóhely, viszont ezt követően egy elég lepukkant városrész következik, viszont itt lettem figyelmes Lisszabon és Portugália különlegességére: a rengeteg színes csempével (azulejos) borított épületre, amit sehol máshol nem láttam Európában, csak nyilván a fürdőszobákban :D Szerintem ötletes és nagyon dekoratív épületburkolási forma, és mivel szerte Portugáliában ezzel találkozni, sajátos hangulatot is ad az országnak, tényleg valami igazán régies, portugál jellegzetesség. Egyébként ezt már a turizmusból élők is kihasználják, rengeteg szuvenír boltban kisebb-nagyobb méretű csempéket lehet vásárolni, mérettől függően, de szerintem borsos áron.

Tipikus csempeburkolatú ház Lisszabonban
A hosszú séta után végül pont oda értem az ismerősömmel, Guilherme-vel megbeszélt találkozóra, a Praca Luis Camoes-en találkoztunk, ami a Bairro Alto és Chiado, a város éjszakai életének központját jelentő városrészek határán található. Négy év után jó volt újra látni egymást és személyesen beszélgetni, Guilherme barátaival egy kellemes étterembe mentünk, ahol mindenféle finom sült húsokat szolgáltak fel, mint kiderült szintén helyi specialitásnak számítanak a marhahús steak-ek. Mivel én nem vagyok steak rajongó, más választottam, ettől függetlenül lelkiismeretes turisták próbálják csak ki, mert tényleg gusztusosan nézett ki.
Guilherme másnap szombat lépén vállalta, hogy megmutatja a belvárost, így a Cais do Sodre-tól kezdve bejártuk nappal a Chiado, Baixa és Rossio városrészeket. Ezen a részen rengeteg divatüzlet és vendéglátóhely, nevezetességek szempontjából a legfontosabbak: Elevador de Santa Justa, égy régies kinézetű, vasszerkezetű lift, a gyönyörűen faragott Rossio vasútállomás épülete, ezt követően az Avenida da Liberdade, a Szabadság sugárútja mentén felsétáltunk egészen a Marques de Pombal emlékműig, majd a Sao Sebastio park távolabbi végéről gyönyörű kilátás nyílt a városra.

Elevador de Santa Justa

Rossio vasútállomás főbejárata

Sao Sebastio park
Visszamentünk a központba, kipróbáltuk a Ginjinha-t, ez egy erjeszt gyümölcsökből készített, tradicionális édes rövidital, és ebédre szintén egy helyi jellegzetességet ettünk, a Bifana-t (ez a helyi gyros számba menő gyorskaja:  mustárral megkent főtt disznóhús zsömlében). Innen újult erőre kapva megtekintettük a további látnivalókat: Castelo de Sao Jorge, egy mór kastélyt és a -t, a katedrálist. (Számomra meglepő és érdekes, Portugália minden településén a székesegyházat / katedrálist, Sé-nek hívják.) Az útikönyvekben utóbbi helyszínekre a Lisszabon városi ikonjának számító 28-as villamossal való feljutást javasolják, az emelkedőkön való gyaloglás megspórolásáért.


Én végül a 28-as villamossal az utolsó reggelem-en, Porto-ból való visszafele jövet utaztam - akkor hajnalban, egyedül élvezhettem a város legszebb látványosságait érintő, a budapesti vidámpark faszerkezetű hullámvasútján való utazáshoz hasonlító búcsúzó városnézést. Megérte, és megtapasztalhattam, hogy nem Budapesten vannak üzemben a legrégebbi villamosok, sőt:)  Egyébként nem árt tudni, hogy turista-csúcsidőben, azaz napközben hosszú sorok várnak a Martim Moniz téren a pici, belülről régies faburkolatú, minden kanyarban reccsenő-nyikorgó villamosra való feljutásra.

Tipikus lisszaboni villamos
28-as vili belülről

A következő két estét is Lisszabonban töltöttem, viszont napközben a környékre tettem kirándulást. Vasárnap egy lazulós, napozós, könyvolvasós napot töltöttem Cascais-ban és Estoril-ban, és bár ténylegesen ez a Lisszabonhoz legközelebbi két tengerparti strand, viszont egyáltalán nem sorolnám a szép strandok közé (ilyen céllal mindenképp az Algarve régióban érdemes keresgélni), és nem értem mi ez a nagy felhajtás e két üdülőfalucska körül az útikönyvekben...

Cascais

Estoril

Szerintem semmi extra, és egy napot szebb helyen is el tudunk tölteni Portugáliában. Például a mesés Sintra-ban. A mesés jelzővel tényleg nem túlzok, Sintra a korábbi királyok lakhelye volt, egy hegyvidéki övezetben található egy palota-komplexum, a park területén több hegycsúcson is különféle stílusú paloták találhatók, és a Palácio da Pena pont olyan, mint ahogy én a tündérmesékben a királyok-hercegnők kastélyait elképzeltem. A palotákat övező parkban kellemeset lehet sétálni (elég időigényes is bebarangolni az egész területet), a kijárat felé pedig különleges növényfajokkal övezett tavakat találunk, fekete hattyúkkal (fekete kiadásban most láttam először őket).

A mesepalota Sintra-ban
 (Palácio Nacional da Pena) 

Ha korán kelünk és ügyesen a buszmenetrendhez igazodunk, akkor egy napon Sintra-val a Cabo da Roca világítótorony is meglátogatható az Atlanti-óceán partján, és itt ez a lényeg: Atlanti-óceán! A portugál partvidék gondolom számos pontján lehet látni a nagy kékségét, ahogy az óceán és az ég egybeér, és bármilyen patetikusan hangzik, de tényleg egyedülálló látvány, és a Cabo da Roca egy jó helyszín a kékségben és a sziklafalban való gyönyörködésre. A helyi tourist information-nél az ottjártunkat bizonyító névre szóló oklevelet is lehet venni kb. 5-10 euróért. Szerintem a látvány különlegesebb.
(Az út megtervezéséhez: a Rossio vasútállomásról 15 percenként mennek vonatok Sintra-ba:
http://www.cp.pt/cp/displayPage.do?vgnextoid=a4f6f9e12a584010VgnVCM1000007b01a8c0RCRD&lang=en
onnan pedig a Scotturb társaság 403-as számú busza megy a Cabo do Roca-hoz: http://www.scotturb.com/Default.aspx?tabid=152&language=es-ES&id=403 )


Világítótorony a  Cabo da Roca-nál


És az Atlanti-óceán :)

A portugál főváros és környékének felfedezése után dél felé vettem az irányt, a következő UNESCO világörökség helyszín Évora városa volt. Évora-ban sétálni egy kicsit olyan mintha az ember egy időutazáson venne részt, a település épületei szinte teljes egészében megőrizték középkori formájukat, a belvárost határoló széles városfal is teljesen ép. Évora-ban próbáltam ki a portugálok kedvenc halából, a tőkehalból készített egyik fogást, a tejszínes szószos Bacalhau com nata-t. Az ebéd után egy couchsurfing-es portugál lány, Emmanuelle volt az idegenvezetőm, akivel délután egy kellemes beszélgetés közben többször bejártuk a belvárost, és mivel idegenforgalmat tanult, a fontosabb épületek történetéről is szakszerűen elmondta a főbb információkat. Ahogy említettem a város teljesen középkori hangulatú, viszont szintén a belvárosban található egy római kori Diána-templom romja, a Wikipédia szerint az i.sz. I. században építették.

Diána-templom, Évora
A városban egy nap alatt bőven megtekinthető minden látnivaló, sietősebb városnézés alatt akár egy félnap alatt is, és bár egész Portugáliában olcsónak tekinthetők a hostel-ek (10-12 euró), kisváros lévén Évora-ban kicsi volt a választék, itt fizettem a legtöbbet (15 euró / éj), cserébe viszont a vidéki vendéglátás tradíciói miatt igen széles választék volt a reggelin. Reggeli közben egy holland párral is beszédbe elegyedtem, akik amikor kiderült, hogy Lagos-ba megyek, kedvesen felajánlották (kb. 3 perc beszélgetés után), hogy elvisznek a bérelt autóval, viszont megvolt a buszjegyem, így nem tartottam velük, de mindig meglep, hogy utazások során mennyire közvetlenek és barátságosak tudnak lenni egyes turisták (például egy brazil lánytól, akivel a lisszaboni hostel-ben beszélgettem néhányszor, egy könyvet kaptam ajándékba, csak úgy!!), kár hogy a szürke hétköznapokban inkább a bizalmatlankodó oldala jön ki az átlag embereknek...

Évora

Évora

Évora
Tehát a következő állomás a gyönyörű tengerpartjairól híres Algarve régió turisták által kedvelt kis üdülővárosa, Lagos volt. Évora-ból végül is az említettek szerint busszal jutottam el Lagos-ba, Faro-ban szálltam át, illetve kellett kb. 2 órát kellett várakozni a csatlakozásra, és sajnos így reggel 9 órás indulás után este 17-18 h-ra értem Lagos-ba és a hostel-be, szerintem az egész 10 napos út leghosszabb utazása volt, viszont gyorsabb verzió nem volt, habár Portugáliában ettől a kivételtől eltekintve szerintem elég jól szervezett a tömegközlekedés. Amennyire a túrazsákom engedte, Faro-ban sétáltam egy kicsit a kikötő környékén, egy relatíve kisméretű óvárosi részt modern és többemeletes hotelek tömkelege veszi körbe, és mivel annyira nem vagyok oda az ilyen jellegű turistaközpontokért, Faro annyira nem tetszett, ahogy a buszról látott Portimao sem (ugyanúgy tudnám leírni, mint Faro-t). Az tény, hogy e két városhoz közeli tengerpartokat nem láttam, viszont Guilherme és portugál barátai is mind Lagos-ba szoktak járni, ha Algarve-be mennek, illetve szerintük Albufeira a legjobb a déli nagyvárosok közül. Lagos viszont kisváros, a városban látnivalók annyira nincsenek, de a tengerpartok gyönyörűek, el se hittem, amikor a gugli-ban látott képek után a türkiz színű, áttetsző vizet, a változatos színű sziklaoszlopokat és az azokban található barlangokat láttam (Praia Dona Ana, Praia do Camilo, Praia Grande) a saját szemeimmel is.

Lagos

Lagos

Szerintem Lagos tökéletes arra, hogy Algarve viszonylatban olcsó szállást találjunk, és mégis legyen gyönyörű tengerpart a közelben (május elején már lehet fürdeni a tengerben, és annyira nincs sok turista), napokig is lehet élvezni az ilyen gyönyörű tengerparton való sütkérezést, továbbá lehet biciklis kirándulást szervezni a Sagres-be (ahol nem mellesleg igen jó minőségű sört gyártanak, nekem a Sagres Bohemia volt a kedvencem), lehet csónakázós vagy kajak kiránduláson részt venni és megnézni a csak a víz felől megközelíthető barlangokat, lehet gyorstalpaló szörftanfolyamra beiratkozni, vagy egyéb vízi sportokat űzni.
Lagos-ban egy szintén egyedül utazó, Coimbra-ban dolgozó ismerősöket látogató lengyel lánnyal, Beata-val voltam, ő vele szintén a couchsurfing-en keresztül vettem fel a kapcsolatot. Szintén jót beszélgettünk, és a strandolás mellett közösen jártunk várost nézni, Lagos-ban próbáltuk ki a turistáknak szintén kötelező Pollo al piri piri fogást (erőspaprikával ízesített csirkemell).

Lagos

Lagos

Két napos lagos-i lazítás után végre észak felé vettem az irányt, egy hajnali busszal, lisszaboni átszállással felutaztam Coimbra-ba, a híres portugál egyetemi városba. Egy délután alatt lazán be lehet járni a várost, a látnivalók között akad két Sé, egy régi és egy új katedrális (Sé Nova, Sé Velha), az említett, legrégebb óta működő egyetem épületei, ahol a helyi tradíciók szerint az egyetemisták télen-nyáron a fekete talárban (traje académico) járnak az egyetemi éveik alatt (órákra, hivatalos ünnepségekre és állítólag bulizni is). J.K. Rowling a Harry Potter megírása előtt Portugáliában tanított egy ideig, a fekete talárok látványa bizonyára hozzájárult a varázslótanoncok öltözetének elképzeléséhez. Talárt fiatalokon még Porto-ban is láttam (Guilherme elmondása szerint ez a hagyomány kifejezetten Észak-Portugáliára jellemző, pl. Lisszabonban nem igen), de egy további egyetemi tradíció a Queima das Fitas  - bár szerte Portugáliában ünneplik - de ez is Coimbra-ból indult. A május eleje környékén tartott ceremónia során az egyetemi karokat szimbolizáló, az adott kar színének megfelelő sálakat égetnek a fiatalok, továbbá a félév lezárását koncertekkel, az utcán való felvonulással ünneplik.

Az egyetemisták talárja Coimbra-ban

Coimbra központja a Ponte de Santa Clara és a Praca 8 de Maio közötti sétálóutca köré szerveződik, a de a környező kisebb nagyobb-utcácskákba is érdemes betérni, no meg hagyni magunkat eltévedni, mert hangulatos helyszínek bukkannak fel szinte minden utcasarkon.

Coimbra

Coimbra

Coimbra
Az utazás utolsó hétvégéjét Porto-ban töltöttem, és bár Portugália minden pontja tetszett, Porto volt az abszolút kedvenc. Porto az ország második legnagyobb és gazdasági szempontból legjelentősebb városa, és a történelem során is kiemelt szerepe volt, hiszen a portugál partvidék egyik legfontosabb kikötővárosa Lisszabon mellett. A történelmi óváros gyönyörű, tele van fel nem újított épületekkel, ami sajátos hangulatot ad Porto-nak. Természetesen Porto-ban is van (katedrális), szép templomok, és hangulatos bevásárló utcák, az Avenida dos Aliados a város főtere.

Porto

Porto

Porto

Porto

Porto

 Továbbá nevezetes helyei Porto-nak a Ponte de Dom Luis I. híd két lábánál elterülő városrész: a Ribeira, a szedett-vedett házakkal, és  rengeteg szuvenir árussal, a folyó túlpartján találhatóak a híres bodegák, ahol a mennyei porto-i bort lehet kóstolni. Személy szerint nem vagyok bor-rajongó, de amióta Santander-ben kipróbáltuk a Rubicon bárban a porto-i bort, azóta függő vagyok, két spanyol tettestársammal együtt:) és hát ez a nagyon édes vörösbor Porto-ban is ízlett. A város, Coimbra-hoz hasonlóan egy magaslatra épült, így elég sokat kell fel és le sétálgatni, viszont a magaslati pontokon szuper kilátás nyílik a városra. A város egyre jobban terjeszkedik, így jelenleg a több kilométerre eső belváros körül kiépült újabb városrészek teljesen kinyúlnak az óceán-partra, és bár ezeket sem  mondanám a legszebb strandoknak, de szörfözni lehet, és hát az Atlanti-óceánban itt is lehet gyönyörködni.  Porto-ban egy szombatot és egy vasárnapot töltöttem, vasárnap a másik portugál Erasmusos ismerősömmel, Miguel-lel találkoztam, szintén négy év után:)

Ribeira, Porto

Porto tipikus látképe a bodegák felől

Észak-Portugáliában az útikönyvek szerint érdemes lehet egy napos kirándulásokat megejteni Aveiro-ba és Guimaraes-be. Aveiro a kikötőben található színes-csíkos házairól híres, Guimaraes pedig történelmi szempontból fontos, Portugália első fővárosa volt.
Sajnos idő hiányában ezt e két helyszínt már nem tudtam meglátogatni, és bár teljesen elégedett vagyok, hogy mennyi mindent sikerült látnom az utazás során, bízom benne, hogy egyszer újra eljutok Portugáliába is a kimaradt helyszíneket, no meg a kedvenc helyeket sikerül újra meglátogatni.

Csempék eltávolítása tilos :)

Magyarországról a távolság miatt  nem olcsó eljutni Portugáliába, viszont véleményem szerint mindenképp megéri, gyönyörű ország, Nyugat-Európa viszonylatban olcsó is: hostel-t 10-12 euró / éj áron lehet találni a központban, étteremben, gyorskajáldákban hazai árakra számíthatunk, kora tavasztól késő őszig szinte folyamatosan napos idő és kellemes 25-30 fok van. Portugáliában jellemzően szinte mindenki gond nélkül kommunikál angolul és spanyolul (a spanyolok mindig ezzel példálóznak, hogy ők, amiatt nem beszélnek angolul, mert Spanyolországban szinkronizálják a filmeket, és nem eredeti nyelven nézik, úgymint Portugáliában), és ha bár szerintem nem csak ez az ok, de nyilván közrejátszik, mint ahogy az is, hogy nagyon sok brit turista jár hozzájuk. Lisszabonban látszik különösen, hogy az országban rengeteg fekete bőrű  bevándorló él (pl. amikor EVS projektet kerestem Portugáliában, több, a bevándorlók integrációját elősegíteni akaró szervezet keresett önkéntest), és persze sokan élnek Portugáliában más országból jövők is, így elég multikulti hangulat érződik.



És bár Spanyolország nyugatibb szomszédjáról beszélünk, de az Ibériai-félszigeten egyértelműen Spanyolország a jobb módú ország, a határt átlépve szemmel láthatóan jóval kevésbé vannak felújítva az épületek, kevésbé tisztábbak a városok, az embereknek kicsit karikásabb a szeme, elgyötörtebb az arca, elvágyakozóbb a tekintete, életszínvonalt tekintve elég hasonló a helyzet mint itthon, a fizetések nem túl magasak, a multiknál sok túlórára lehet számítani, szieszta nincsen. Szerintem a leírtak miatt magyarként kelet-európaisan otthonos érzése van az embernek (nyilván rengeteg különbséget is fel lehetne sorolni), de ott jártamkor olyan érzésem volt mintha Budapesten lennék, a rengeteg gyönyörű, de nem épp jó állapotú épületből érződött, hogy egy egykor jobb módú és stabil ország nyomain járunk. Viszont Portugáliában van tengerpart és óceán, rengeteg napfény, és igen, nekünk meg a gyönyörű Balaton:)

Portugália turizmus weboldaláról szép brosúrákat lehet letölteni, a gugli és a tömegközlekedési honlapokon elérhető menetrend és ár információk alapján tökéletesen meg lehet szervezni egy körutazást önállóan is.
http://www.visitportugal.com/brochures/
vonat: http://www.cp.pt/
busz társaságok:
    http://www.rede-expressos.pt/
    http://www.eva-bus.com/novo/
    http://www.scotturb.com/

A sok látnivaló mellett vásárolni is jó áron lehet Portugáliában, női szemmel nyilván a rengeteg kézműves bizsu-ékszereken akadt meg a szemem (elég sok független kisbolt található szinte mindegyik említett városban), a szuvenír boltok fő ajándékai, a csempék, parafából készített kézműves tárgyak (pl. táskák!), és textíliák, illetve ha Guimaraes cipőbolt látunk szerintem érdemes betérni, főleg ha valaki szandál vadászatban van.

És akkor még egyszer, hogy gasztronómia terén mit ne felejtsünk el kipróbálni:
 - ginjinha: erjesztett gyümölcsökből készített édes rövid ital - Lisszabon
 - bifana: mustárral megkent főtt disznóhús zsömlében - Lisszabon
 - Pastéis de Belém: muffin nagyságú, belül tejszínes-krémes süti - Lisszabon, Belém kerület
 - bacalhau / tőkehalból készített fogások bármelyik étteremben
 - pollo al piri piricsirkemell erőspaprikás szószban - Algarve
 - porto-i bor
 - francesinha - a porto-i tradicionális gyorskaja
 - Ucal kakaóstej - személyes kedvenc, szerte Portugáliában árulják az üveges kakaót szupermarketekben és kávézókban:)
 - Sagres sör, ezen belül is a Sagres Bohemia

És az elengedhetetlen szókincs:)
    imperial = egy pohár sör
    bica = egy csésze kávé


2013. június 27., csütörtök

Áprilisi kirándulások

Ezt a bejegyzést június lévén immáron itthonról írom, mindenképp egy teljes beszámolót szeretnék adni a kint töltött 8,5 hónapról. Tehát folytatom is, ahol abbahagytam ...:)

...március utolsó, április első hétvégéje: a húsvéti hosszú hétvégét kihasználva négyen lányok kaptunk az alkalmon és, nyugat felé vettük az irányt egy négynapos interrailingszerű, de buszos körutazás keretében meglátogattuk Gijón-t, La Coruña-t, Santiago de Compostela-t és Oviedo-t. Ugye tavaly novemberben Bárbara, erasmusos barátném meglátogatásakor én már jártam a két asztúriai városban, de végül leginkább a Galíciába közvetlen, hosszú (8-10 órás) buszút elviselhetőbbé  tétele miatt úgy döntöttünk, hogy megállunk félúton, és így a lányoknak is lehetősége lesz szétnézni Gijón-ban és Oviedo-ban is.
Csütörtökön, egy reggeli busszal átmentünk Gijón-ba, ahol egy ottani EVS-önkéntes, a szerbiai Melita lakásában tudtunk megszállni. Délután közösen elmentünk várost nézni, gyakorlatilag ugyanazokat a helyszíneket jártuk végig, amit anno nekem Bárbara megmutatott. Este közösen vacsoráztunk, és további társaság is érkezett, egy Aviles-ben önkénteskedő olasz lány és egy Palenciában önkénteskedő portugál lány jött Melitához a húsvéti hétvégére. Velük szintén találkoztunk mindannyian a corconte-i tréningen és egy jóhangulatú beszélgetős este után couchsurfing-es (ki a kanapén, ki a földön) alvás után mi hajnalban buszoztunk tovább a galíciai La Coruña-ba
La Coruña Galícia északi partvidékén lévő kikötőváros, elég nagy területű, a belvárosa nem egységes, van egy pici  óvárosi része főtérrel és városházával, de egyébként szerintem a belváros nem különösebben szép, bár jó időben biztos jobban élveztük volna (a hétvége során egyedül itt esett huzamosabb ideig az eső), hiszen van egy homokos tengerpartja és kikötője is.

La Coruña - strand

La Coruña - belváros

La Coruña  - belváros

La Coruña - Plaza de María Pita

La Coruña - Castillo de San Antón
A város nevezetességének számító Herkules-toronyt és az azt övező parkot már nem volt időnk meglátogatni (majd következőleg:), de az ott töltött idő mégis emlékezetesnek számít, mert kipróbáltuk Galícia legnevezetesebb ételének számító polipot - Pulpo a la gallega-t. Szerintem a polip volt az a fogás, amitől külleme miatt leginkább ódzkodtam, viszont rászolgált hírnevére, mert a paprikás ízesítésű polip szeletek vino de casa-val fogyasztva a Spanyolországban töltött 8,5 hónap legemlékezetesebb gasztronómiai élménye volt - nagyon-nagyon-nagyon finom:) Ha valaki Galíciában jár, semmiképp ne mulassza el - és bár minden más spanyolországi nagyvárosban lévő turistákat megcélzó étteremben is lehet rendelni ezt a fogást, a polip fajtája, frissessége, no meg a helyiek szakértelme miatt azt gondolom, hogy tényleg egy galíciai pulpería-ban (polipból készített ételek készítésére szakosodott vendéglőben) érdemes ezt kipróbálni.

Pulpo a la gallega
 La Coruña-ból tovább buszozva este érkeztünk Santiago de Compostela-ba, a hostel-ünk közel volt a katedrálishoz, így azonnal arrafelé vettük az irányt, és tényleg a katedrális mind éjszaka és mind nappal lenyűgöző látványt nyújt (és mondom ezt úgy, hogy már volt szerencsém látni egy párat szerte Európában). Ez a katedrális amiatt olyan híres, mert a Camino de Santiago / Way of St. James / Szent Jakab útja, a híres zarándok út Santiago de Compostela katedrálisa előtt végződik, mi is rengeteg zarándokot láttunk a székesegyház előtti főtéren fekve, fáradtan, de boldogan a katedrálist bámulva.




A zarándokút szimbóluma és magának az út jelzésére a kagyló szolgál, ami egyben a galíciai szuvenír boltok legkelendőbb terméke: igazi kagylóként, hűtőmágnesként, ékszerként, stb. A hostel többi vendége is leginkább az utat teljesítő vagy a zarándoklást Finisterre-ig folytató vándorokkal volt tele - teljesen változatos életkor, nemzetiség és motiváció - nem feltétlenül vallási indokból, hanem sokan a hétköznapi élettől való (rövid) kiszakadás vagy a kihívás miatt csinálják az El camino-t vagy annak egy részét. Egyszer én is szeretném legalább egy részét teljesíteni és így eljutni újra Santiago-ba.



A meglátogatott négy város közül egyértelműen Santiago volt a topkedvencünk, a katedrális körüli óvárosi rész esténként nagyon hangulatos, és a kicsit tágabb belvárost bejárva egy nagyon kellemes, élhető városnak tűnt Santiago, sok beülős hellyel és fiatalokkal. Ez első éjszaka teljesen véletlen egy olyan pub-ba kerültünk, ahol egy galíciai népzenét játszó együttes, az Os d'abaixo próbált, így a helyi specialitást, a Licor de Cafe-t kortyolgatva ingyen koncertet hallgathattunk leesett állal. A kelta hatások miatt, Galícia és általában egész Észak-Spanyolországban a bag pipe, a duda alaphangszernek számít.
Néhány Os d'abaixo szám:
http://www.youtube.com/watch?v=YEI1_isXe6Y
http://www.youtube.com/watch?v=tpEFGjfdG8Q


Licor de Cafe
És az utazás utáni éjszakai bárban várakozás célja a Licor de Cafe kipróbálása mellett:) az volt, hogy elüssük az időt a húsvéti körmenetig. Ugye ez a húsvéti ,,csuklyás felvonulás" Sevilla-ban rendezett változata a leghíresebb, és turistákat vonzó látványosságnak számít, de sok más városban is (Valladolid-ban, Santiago-ban) megtekinthető hasonló ,,procesión". Az általunk látott éjfél utáni körmenet résztvevői közül a csuklyás öltözék mellett sokan mezítláb voltak (kb. 15 fokban, szemerkélő esőben), ezzel is hitelt adva komoly bűnbánatuknak. Néhány kép a felvonulásról:





Képek Santiago de Compostela-ról:







Az utolsó estét is a Licor de Cafe és az Os d'abaixo társaságában töltöttük ugyanabban a bárban, úgy döntöttünk, hogy nem alszunk, mivel az óraátállítás miatt még korábbra került a hajnali indulás, négykor indult a buszunk Oviedo-ba... a buszon végül 5 órát tudtunk aludni és nagyjából kipihenten vágtunk bele az oviedo-i városnézésbe. Oviedo másodszori megtekintésre is kellemes városnak tűnt, az egyedüli negatívum volt, hogy a buszvégállomáson nem működött a csomagmegőrző, és a városban nem volt sehol máshol, így a lányok a gurulós bőrönddel, én pedig a túrahátizsákommal sétáltunk a városban, a körutazás  utolsó napja lévén ez elég fárasztó volt... de végül egy kellemes hosszú hétvégével a hátunk mögött tértünk vissza Santander-be.

A további áprilisi hétvégék szinte mindegyikére jutott egy-egy kirándulás Cantabria-ban.

Pilar-ral és egyik, a Camino-n megismert barcelonai ismerősével elmentünk az Alto Campo-ra, egy Reinosa-hoz közeli, kedvelt síközpontba megnézni még az idei utolsó havat, és visszafelé útba ejtettük Fontibre-t is, egy kellemes parkot, ami arról nevezetes, hogy az Ebro-folyó innen ered. Környékbeliek kedvelt hétvégi piknikezős célpontja, saját tapasztalat alapján is megerősíthetem, hogy tökéletes helyszín a kikapcsolódásra:)

Alto Campo

Alto Campo

Fontibre

Fontibre

Fontibre

Fontibre
Az Alto Campo-i kirándulást követő vasárnapon Comillas és San Vicente de la Barquera meglátogatását kötöttük össze. Mindkét falu kedvelt cantabria-i turistacélpontnak számít, San Vicente de la Barquera egy hangulatos halászfalu, a tenger vízszintjének magassága viszont befolyásolja a település szépségét (és, hogy mennyire szép fotókat lehet róla készíteni), apály idején az ember azt mondaná, hogy hát semmi extra, de dagály idején, amikor a kis színes halászcsónakok a vízen úsznak (és nem a sáros tengerfenéken láthatóak, mint apály idején), akkor az a benyomása az embernek, hogy egy festői szépségű helyszínre érkezett.

San Vicente de la Barquera - apály idején

San Vicente de la Barquera - apály idején

San Vicente de la Barquera

San Vicente de la Barquera 

San Vicente de la Barquera - apály idején
Comillas-t tengerszintállástól függetlenül érdemes meglátogatni, gazdag településnek számít, előkelő családoknak van itt nyaralója (Antoni Gaudí is tervezett egyet, az El Capricho-t), van elit magániskola, Jezsuita Egyetem, egy elhagyatott gótikus templom romjaiban lévő, tengerre néző kilátással rendelkező temető, gyönyörű homokos tengerpart, a santander-ihez képest mindig pár fokkal melegebb tengervízzel.

Comillas

Comillas

Comillas - Capricho de Gaudí 

Comillas

Comillas

Comillas
Egy következő áprilisi hétvégén Puente Viesgo barlangjait látogattuk meg egy nagyobb csoporttal, a szokásos lakótársakon, barátokon  és tutorunkon, Susana-n kívül két látogató önkéntes, a portugál Marina és a francia Jezabel is jött velünk. Cantabria-ban több barlangban is találhatóak őskori barlangrajzok (ezek közül ugye az Altamira-barlang a leghíresebb), viszont a kevésbé híresebb barlangok előnye, hogy az Altamirával ellentétben ezekben az eredeti barlangrajzokat lehet megtekinteni. Bár ezek kevésbé színesek, részletesen kidolgozottak, viszont mégis csak több ezer évvel ezelőtti elődeink keze nyomának alkotásai, másrészt igazi barlangban is sokkal ,,feeling"-esebb barlangrajzokat nézni, mint például az Altamira egy falfelületre felfestett reprodukcióját. Tehát bár személyes vélemény, de nekem Puente Viesgo vs. Altamira összehasonlításban Puento Viesgo barlangrajzai sokkal jobban bejöttek:) Már csak amiatt is, mert a szomszédos barlangban itt cseppkő-barlangok meglátogatására is van lehetőség, és bár ezeknél van egy jóval híresebb Cantabria-ban, a csillag alakú cseppkő oszlopokról híres El Soplao barlangja, mivel ezt sajnos nem tudtam (még) meglátogatni, így erről nem tudok véleményt alkotni, mindenesetre aki látta, mind nagyon ajánlja, mert látványt tekintve állítólag egy európai szinten is nagyon különleges cseppkőbarlangról van szó.
A barlangokban sajnos nem lehetett fényképezni, így érdeklődök számára maradnak a gugli-ban, illetve a barlang honlapján található hivatalos képek.

Puente Viesgo - lazaclépcső
A legutolsó áprilisi kirándulást Santander-en belül, a lakóövezetünktől nem messze lévő városon belüli kisebb hegycsúcsot, a Peñacastillo-t másztuk meg. Maga a felmenő út megtalálása és a kissé meredek sziklaháton futó keskeny út megmászása volt kalandos, de a látvány és a csúcson tartott piknik, no meg a jó hangulatú csapat miatt megérte:)

Peñacastillo

Peñacastillo

Peñacastillo

Peñacastillo
Erről a peñacastillo-s kirándulásról és a másik két különlegesebb santander-i helyszínről a Ser Joven önkéntes blogjára is írtam egy bejegyzést, ami ezen a linken olvasható: http://svesantander.wordpress.com/2013/04/23/santander-extra/

Április történések közé tartozik, hogy a francia srác, Renaud április 30-án a projekt utolsó napján haza utazott, és bár az én projektem is április 30-án véget ért, én még maradtam közel egy hónapot, 10 napot töltöttem Portugáliában, utána pedig méltó búcsút vettem Santander-től. Folyt. köv.:)