2013. december 31., kedd

Un final feliz

Így a 2013-as év utolsó napján, a számvetések idején íme a bejegyzés, amivel már nagyon régóta adós vagyok....az utolsó hetek történései és a Post-EVS life:)

Így már félév távlatában már csak a főbb momentumok maradtak meg, de szerencsére az utolsó 2 hétre is maradtak életre szóló emlékek:)

A portugáliai utazás után még a maradék két hétben a vakok kísérésével foglalkoztam, és el is kelt a plusz segítség, mivel a lakótársaim Ani, Seren és Judith elmentek az EVS projektek felénél tartott értékelő tréningre Murciába, így egy hétig nem lett volna külföldi önkéntes, akik a service-eket tudták volna vállalni. Bár a szerveztem, az Asociación Ser Joven részéről egy szívesség volt, hogy ingyen maradhattam a lakásban még 1 hónappal tovább, de azt gondolom, hogy végül számukra is jól jött ki a dolog. Az utolsó hetekben, napokban a napi foglalatosságok mellett természetesen minden (kedvenc) helyet újra meglátogattam, és a Santander-ben megismert barátok számára pedig a szokásos búcsúvacsi helyett én egy búcsú uzsonnát szerveztem, amire csupa magyar finomságot készítettem: pogácsa, csörögefánk, kókuszgolyó és italnak pedig a spanyolok számára fura kategóriába menő forralt bort készítettünk Judith német forralt bor-készítési ismereteit is felhasználva. (Május lévén tényleg kicsit fura italnak számított, de finom volt és megittuk:) Bár én inkább főzni, és sütögetni annyira nem szeretek, de a sütik is tök jól sikerültek, a pogácsa receptjét többen elkérték, és mint kiderült a santanderiek közül többnek a nagymamája is készített még anno a csörögefánkhoz hasonló édességet (a spanyol változat nevét még nem sikerült kideríteni, de vicces volt, hogy mindenkiben gyerekkori emlékeket idézett a süti:)
Íme a dokumentáció:



És a résztvevő sütitesztelők:)



Az uzsonnázás után elmentünk focimeccset nézni, mivel több foci drukker is volt a baráti társaságban így Dortmund és Bayer München BL döntő szinte kötelező volt. Foci meccs után elmentünk bulizni is, hajnalig maradtunk:) Május 26-án vasárnapra maradt a kissé másnapos pakolás, ami időben bőven ki is jött volna, viszont Judith meglepett egy belépővel a helyi foci csapat, a Racing Santander és Granada délutáni mérkőzésére, így részt vehettem életem második foci meccsén:) A meccsre való bejutás izgalmasan alakult, mivel az El Diario Montañes újságban lévő kuponokkal próbáltuk kiváltani a belépőjegyeket, viszont a nagy érdeklődés miatt az ingyenes belépőjegyek elfogytak, de a spanyol ismerőseink addig cserélgettek és alkudoztak, amíg végül mindannyian bejutottunk és kisebb csoportokban ugyan, de egymás mellé tudtunk leülni. A meccs és a hangulat klassz volt, és bár a Racing nem első ligás csapat, de a helyi drukkerek szuper hangulatot csináltak:)


És végül a focimeccs utánra maradt a pakolás, és május 27-én hétfőn reggel pedig a hazaindulás.... Judith, Ani és Seren mind  úgy szervezték, hogy kijöttek a buszállomásra két service között, így sikerült sok Hasta pronto és könnyek között elbúcsúzni. Utána elbuszoztam Bilbao-ba, onnan pedig a Lufthansa járatával jöttem haza (életemben először utaztam nem fapados gépen - valóban van különbség :D), münchen-i átszállással és kevesebb mint 1 óra várakozással egész gyorsan hazaértem:)
És persze IMÁDTAM Santandert, szívesen maradtam volna még a nyárra (a gyerektáborban munkát vállalós terveim sajnos nem jöttek össze), de a hazautazás kapcsán nem voltam annyira depressziós, közel 9 hónap után már hiányzott Magyarország és vártam, hogy több időt tölthessek a barátaimmal és a családommal. 
Még a santanderi sztorihoz hozzátartozik, hogy a Hasta pronto-k valóra váltak, és mivel a Lufthansa repjegyet olcsóbb volt oda-vissza megvenni, mint csak egy irányba, így a jún. 8-i visszafele utat felhasználtam, és egy nagyon rövid hétvégére a többieket az utolsó pillanatban értesítve és meglepve még visszamentem 4 napra. Rövid látogatás és őrült ötlet volt, de megérte:) Így végül jún 11-én jöttem el végleg Santander-ből, de valahogy továbbra sem érzem azt, hogy végleg-végleg. Nyaralni, barátokat látogatni biztos, hogy visszamegyek még, és az az érdekes, hogy mindig is volt egy megnyugtató érzésem, hogy egyszer még hosszú távra is visszatérek... Remélem ez tényleg megvalósul, Santander és Cantabria valóban az a helyszín, ahol ha választhatnék, akkor biztosan tudom, hogy szívesen élnék.
Egyszer, majd, megint:)


És, hogy mi történt azóta?

Így a 2013-as évre visszagondolva szerintem az eddigi legszuperebb éveim egyike, Santander és az EVS egyértelműen megalapozta az első felét, de 2013 második része sem alakult rosszul:)
A nyaram, gyakorlatilag a hazatérésem másnapjától kezdve álláskereséssel telt (illetve pontosíthatjuk úgy is, hogy gyakorlatilag április óta), mivel már akkor elkezdtem nézelődni és állásokra jelentkezni... Érdekes volt most a toborzás-kiválasztást ezúttal álláskeresői szemszögből megfigyelni, a tapasztalataim nagyon vegyesek, sok állásinterjún és több sokadik körön is részt vettem, és mivel hosszabbra húzódott az álláskeresés, mint amire korábban számítottam, végül a szabadságolós uborkaszezon végére úgy alakult, hogy egyszerre 3 állásajánlat is bejött (2 multis, 1 kis cég) és végül sok mindent mérlegelve (angol-spanyol használhatóságának lehetősége, szimpátia, iroda elhelyezkedése, no és persze az anyagiak) egyértelműen az a pozi nyert, amiben most is dolgozom: egy alkoholos italokat gyártó- és forgalmazó multi cég HR részlegén a cég alkalmazottainak munkaügyi kérdések kapcsán való tájékoztatása és adminisztráció a feladatom angol és spanyol nyelven. Továbbá abban a szerencsében is részem volt, hogy a cég kiküldött két másik kollégával együtt Londonba betanulni, és bár a hosszú külföldi tartózkodás után nem annyira volt prioritás, hogy megint külföldre menjek, de a kint töltött 2,5 hónap is szuper volt, még egy várost és kultúrát lehetőségem volt megismerni, és egyértelműen kiderült, hogy bár London szuper hely, de nem az én városom.... (Sokkal inkább Santander:):)
A multis állásoknak megvannak az előnyei és bizony a hátrányai is, de úgy gondolom, hogy bejöttek a számítasaim, és bár az EVS önkénteskedésben való részvételt talán nem lehet annyira karrierista döntésnek venni, de végétére is azzal, hogy belevágtam, a rengeteg felejthetetlen élmény, utazás, tapasztalat, ismeretség szerzése mellett megtanultam spanyolul, és végül ez, hogy az angol mellett beszélek spanyolul is segített hozzá ahhoz, hogy megkapjam ezt a munkalehetőséget, és karrier szempontjából előre tudjak lépni. Bár sokat kell dolgozni, de a mostani munkáltatómtól is lehetőséget kaptam arra, hogy ugyan nem tökéletes spanyol nyelvtudással, egy elég összetett poziban, külföldi kiküldetéssel indítva bizonyítsak - és ha bár sok szempontból kihívásos volt a dolog, de ez is egy pozitív tapasztalat volt, és bízom benne, hogy sok évre egy jó helyet találtam magamnak:)

A munkakeresés kapcsán javasolnám a volt önkénteseknek, hogy tessék részletesen kifejteni az önéletrajzban, hogy mit csináltak az önkénteskedés alatt (legyen az akár teljesen irreleváns a tanulmányokhoz, megpályázott pozihoz képest), és az állásinterjún pedig ugyanezeket összeszedetten elmondani és kiemelni. Ahogy az Erasmus-ösztöndíjas tanulmányok is egy óriási plusznak számítanak, az EVS pedig bár kevésbé ismert, de szerintem  az önkénteskedést a szociális és valós értéke miatt még nagyobb pozitívumnak kellene értékelniük a toborzóknak. Volt önkéntesként az álláskeresés ugyanolyan kihívásos, mint bárki másnak, sőt biztos vagyok benne, hogy több álláslehetőségre azért nem hívtak be, mert az elmúlt közel egy évben nem  a szakmámban dolgoztam, és a karrieremet építettem, de utólag átgondolva nem is bánom, hiszen valószínűleg azok a cégek más értékrenddel rendelkeznek, mint én és az a sok fiatal, aki belevág az EVS-be. Tehát első tanács: az önkénteskedésre legyünk csak büszkék! ;) Bármilyen projektet és bármennyi ideig végez az ember, biztos, hogy jó dolgot csinál, másrészt, mint minden külföldi kalandhoz, bátorság és vállalkozószellem kell, nem is kevés.

A második tanács pedig: ha május-június magasságára esik a projekt vége, akkor szerintem érdemes tovább maradni, utazni, világot látni, nyaralni, kihasználni a maradék nyári hónapokat, ugyanis augusztus végétől, szeptembertől sokkal több állás lehetőség szokott lenni, és feltételezem, hogy az álláskeresés folyamata is gyorsabb, mert nem csúszik be a rengeteg körös interjú sorába XY szabadsága, továbbá, ha újra elkezdünk dolgozni, tanulni sokkal kötöttebb lesz az időbeosztás… 



És az EVS most, félév távlatában?

Persze, hiányoznak a stresszmentes hétköznapok, az ottani barátaim, a lakótársaim, de az igazság az, hogy mindenki szétszéledt és most kint lenni nem lenne ugyanaz. Ani és Seren július 1-jén, Judith szeptember elején hazament, 4 spanyol ismerősöm azóta megkezdte a saját EVS projektjét, a mentorom, Ernesto és Cristina Krakkó-ban, Maria Angliában (Marske-ban), az oviedo-i spanyol Erasmus-os barátnőm Bárbara pedig Thesszaloniki-ben önkénteskedik. Lucía, egy egyik spanyol barátnőm még februárban kiment Németországba, a maradék három korombeli ismerősöm pedig nem sokára tervez dobbantani Santander-ből. Háromból kettőnek éppenséggel van munkája, de nem olyan, amilyet szeretnének, és hát (Észak-)Spanyolországban jelenleg munkalehetőségek közül sajnos válogatni nem igen lehet … Szerencsére velük is, a volt lakótársaimmal is, és az önkénteskedés alatt megismert más ismerősökkel is tartjuk a kapcsolatot, és bár nem tudom meddig marad meg az intenzitás, de úgy gondolom, hogy igaz barátokat szereztem, remélem sokukat újra látom még. Kettejükkel már találkoztam is a nyáron, Seren-t pedig a héten fogom meglátogatni Isztambul-ban.JJ A külföldre való hazaköltözés után nekem mindig ez a legnehezebb, a kint megszeretett emberektől elválni… és persze vannak korlátok, anyagi, térbeli és időbeli korlátok, de mint minden az életben, ez is csak rajtunk múlik, hogy az újbóli találkozásért mennyit teszünk és mit kezdünk a korlátnak vélt dolgokkal, hisz minden csak szervezés, bátorság és a kissé őrült ötletekre való hajlam és azok kivitelezésének a kérdése… Remélem ezek továbbra is vissza-vissza köszönnek majd a következő években, és újra segítenek majd, hogy a  Santander, ¡hasta pronto!  újra valóra váljon. Vamos a ver;)

Az első fénykép, amit Santander-ről láttam a Google-keresőben:)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése